A szabadkőművesek a szimbólumok között éltek – valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy a történelem során félreértették őket, és mágikus, kuruzsló tulajdonságokkal vértezték fel társaságukat. Hogyan alakult ki a kötött szertartási és jelképeken alapuló életvitel, amit a szabadkőművesek a mai  napig tartanak?

A szabadkőművesek testvériségként, testvéri közösségként definiálják magukat – és valóban, talán ezek a legjobb szavak erre a különös gyülekezetre, amely gyakorlatilag – igen kevés megkötéssel – bárkit köreibe fogad. Ahhoz, hogy valaki szabadkőműves legyen, először is hinnie kell valamiféle felsőbb hatalomban – a szabadkőművesek ezt nem valláshoz kötik, tehát nem érdekli őket, hogy az illető Buddhának, Allahnak, Istennek, Földanyának, vagy bármi másnak nevezi saját istenét. A szabadkőművesség soraiban az egyén a közt szolgálva önmaga is fejlődik – és tulajdonképpen ez is a szabadkőművesség célja, eljutni a megvilágosodáshoz, méghozzá önművelés, másoknak történő segítségnyújtás eszközeivel.

^[1]

Szabadkőműves szimbólumok

A szabadkőműves „Templom” fő pillérei: a Bölcsesség, Erő, Szépség hármasság, amely értelmezhető, mind fizikai, mind metafizikai szinten, hiszen ezek a jelzők a korabeli katedrálisok újszerű építészeti megoldásainak ugyanúgy vezérelvei voltak, mint az ember kívánatos fizikai és spirituális felépítésének. Alapértékei a felebaráti szeretet és a segítségnyújtás, ebbe pedig a tényleges jótékonykodás is beletartozik. A szabadkőművesség olyan erkölcsi rendszert képvisel és ad át tagjainak, amely homályos jelképek mögé rejtőzik – hasonlóan a középkori katedrálisépítők jelképes történeteihez és meséihez. Az egyénnek magának kell levonnia a következtetéseket a jelképekből és a történetekből. A szertartások során a szabadkőművesek visszanyúlnak a középkori kőfaragók szokásaihoz.

^[2]

A piramis és a mindent látó szem

A szabadkőművesség legfontosabb szimbólumai a szögmérő, a körző és a keresztény országokban a Biblia. Ennek ellenére a katolikus egyház megalakulása óta támadja a szabadkőműves páholyokat, valószínűleg innen ered a testvériség általános rosszhíre is.

A szögmérő az anyagi világot, a körző pedig a szellemet jelképezi. Ezen kívül a szabadkőművesség számos más szimbólummal dolgozik – tulajdonképpen az egész testvériség rejtett jelentésű jelképekre épül. A szimbolikus templom például a jövőbe vetett hit jelképe, mivel minden páholy tulajdonképpen Salamon király templomának mása.

^[3]

A budapesti Szent István körút 16. szám alatti ház, amelynek belső udvarán számos szabadkőműves motívumot megtalálhatunk

Szimbólum még a nagy piramis is, amely a lét körforgására utal, Salamon oszlopai, amelyek a dicső múltra mutatnak vissza, a mindent látó szem, amely figyeli az emberiséget, a nap és a lángoló csillag, a gömbök és a glóbuszok, a fekete-fehér mozaikpadló, amely ténylegesen az építészetben jelenik meg, a koporsó és a koponya, a kardok és a tőrök, különböző geometriai alakzatok, így ilyen alakzatokra épült városok is (néhány vélemény szerint az Egyesült Államok fővárosa, Washington is magán viseli a szabadkőművesek szimbólumait), a könyvek, méhek, búzaszemek, a pentagramma és a kötény is, de még sorolhatnánk oldalakon keresztül: a szabadkőművesség tulajdonképpen egymásra épülő szimbólumok különös vára, amelynek néhány jelképét időről időre félreértelmezzük, így hamis jelentéseket tulajdonítva a testvériségnek.

^[4]

Washington DC vélt vagy valós jelképei

A szabadkőművesek különböző páholyokba rendeződnek, amelyen belül az egyén több szintet tapasztalhat meg: így, a társaság elvei szerint, elérheti azt a kaput, amely az önmegismeréshez vezető nagy utazás kezdetét jelképezi.  A szabadkőművesek között éles hierarchia figyelhető meg: a legalsó fokon az inas áll, utána következnek a kőműveslegények, majd a kőművesmester. Mindegyik fokozathoz szigorú beavatási szertartások tartoznak – már magában ez is ellenérzést válthatott ki a legtöbb ember szemében, hiszen a beavatási szertartásokról általában a megalázó, fájdalmas, véres rituális módok jutnak eszünkbe. Itt azonban szó sincs ilyesmiről: a szabadkőműves beavatási szertartások szigorúan jelképes értékűek, és az elsajátított tudásra, valamint a jelképes történetek újrajátszására helyezik a hangsúlyt. Így például Hiram Abif történetét is előadják akkor, amikor valakit kőművesmesterré avatnak – erről a legendáriumról cikkünk első felében bővebben olvashattok.

^[5]

A körző szimbólum

A szabadkőművesség értelmezése az évszázadok során éles fordulatokat vett. Amíg a középkorban a kőművesek ténylegesen építettek, méghozzá a világ legszebb, akkor még csodaszámba menő épületeit, addig a mai szabadkőművesek már csak elméleti szinten, átvitt értelemben gyakorolják a mesterséget. A régi szabadkőművesség az úgynevezett operatív módszer volt, tényleges, kétkezű munkával, a mai pedig szimbolikus, azaz az emberi élet tudatos „felépítése”.

Szabadkőműves beavatási szertartásról írásos feljegyzés legkorábban 1600-ból maradt ránk: John Boswell jegyezte le az Edinburgh-i Páholy egyik ilyen jelképes szertartását. A legelső írásos emlékek azonban egészen 1390-ig nyúlnak vissza: ezek az úgynevezett „Régi kötelmek”, azaz a Regius- és a Cook-kéziratot (1390 és 1420) is magában foglaló irányelvek összessége. A kéziratokban foglalt tudást a szabadkőművesek elengedhetetlennek tartják testvériségük alapelveinek megértéséhez. A két irat közül egyébként a Cook-kéziratot tartják a hitelesebbnek, mivel ezt már bizonyíthatóan szabadkőműves jegyezte le. A „Régi kötelmek” nagy része egyébként a 16. és 18. században íródott.

^[6]

A Regius-kézirat első oldala

Az első bevallottan is szabadkőműves király VI. Jakab skót király volt, aki rendszeresen látogatta a szabadkőműves páholyokat, és 1601-ben felvételt is nyert a Skót és Perth-i Páholyba. A 17. század folyamán a mozgalom jelentős változásokon ment keresztül – ekkor dőlt a mérleg nyelve inkább a spekulatív, mint az operatív szabadkőművesség felé, mivel a kőművescéhek felbomlottak, a bennük megtartott tudásból pedig csak az elméleti, eszmei síkok maradtak fenn. Az igazi változást azonban a felvilágosodás hozta meg a szabadkőművesség számára: ekkor, 1717-ben jött létre a londoni négy páholy egyesülésével az első Nagypáholy, 1731-ben pedig az Egyesült Államokban a Pennsylvaniai Nagypáholy. Az évtized végére már Franciaországban, Belgiumban, Oroszországban, Olaszországban, Németországban és Svájcban is megjelentek az első páholyok. A katolikus Európában folyamatosan egyre nagyobb ellenállás alakult ki a szabadkőművesekkel szemben: a sátán szolgáinak, istenteleneknek nevezték őket. Az Újvilágban azonban már a kezdetektől meghatározó szerepe volt a szabadkőművességnek, és ezt a vallásos ellenállás sem gyengítette. A bostoni teadélutánt például állítólag a bostoni Szent András Páholy tagjai vitték véghez, és sokak szerint a Függetlenségi Nyilatkozat megfogalmazásában és a függetlenségi háború kirobbanásában is nagy szerepük volt a szabadkőműveseknek.

^[7]

Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat

1827-ben azonban itt is létrejött egy Szabadkőműves-ellenes Párt, ugyanúgy, ahogy a világ többi részén is fokozódott az ellenérzés a társasággal kapcsolatban. A szabadkőművesek ennek hatására befelé fordultak, kevésbé nyitottak a világra, és titkolózni kezdtek – nem tették nyilvánossá gyülekező helyeiket, és azt sem, hogy ki tartozik köreik közé. A 20. századi totális diktatúrák sem kedveztek a szabadkőművesség megítélésének: Adolf Hitler például az összes német páholyt felszámoltatta, tagjaikat pedig (körülbelül 200 000 embert) koncentrációs táborokba küldte. Mára a szabadkőművesek újraalkották páholyaikat, és többé-kevésbé regenerálódtak az üldöztetés óta, de rossz hírük még mindig fennmaradt – annak ellenére, hogy számos karitatív, jótékonysági szervezet köszönheti nekik létét, amelyekről sorozatunk harmadik részében bővebben is olvashatsz majd.