- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -

Kriptát és sírokat találtak a vilonyai templom alatt

Posted By The Explorer On 2012-05-22 @ 15:46 In History | No Comments

Valószínűleg a középkorból származó kriptát, valamint még meg nem határozott korú sírokat találtak a régészek a vilonyai Árpád-kori templom alatt – mondta a feltárás vezetője hétfőn.

Pintér László, a Laczkó Dezső múzeum régésze felidézte, hogy a vilonyai templom északi oldalán nemrégiben beomlott a föld, a helybéliek pedig “utánaástak” és egy alagutat találtak a templom alatt.

A megyei múzeum régészei a múlt hét végén fogtak neki az ásatásnak. A templom északi falával párhuzamosan találtak egy falat, hasonlót, mint az épületé, valamint a templom szentélye mellett is ilyen falakra bukkantak. Ez azt jelenti, hogy a vilonyai templomot még nem sokkal építését követően vagy a későbbi századok során, de valószínűleg bővítették – állapította meg Pintér László.

[1]

Ebben a bővítményben került elő egy kripta, amely teljesen ki van rabolva, sőt az egyik templomfelújításkor meszesgödörként használták, erről tanúskodik, hogy a falán vastagon áll a mész – tette hozzá az ásatás vezetője, aki szerint a kriptában található anyagok és az építés módja alapján “nagyon korainak” vélhető a lelet, feltehetően a középkorban építették.

Hétfőn sírok nyomaira bukkantak a szakemberek, ezek feltárásának kedden fognak neki. Pintér László szeretné, ha kibonthatnák a templomon kívüli falakat is, hogy választ kapjanak arra, milyen célt szolgáltak.

[2]A vilonyai (ma református) templom a 13. században épült, írásos dokumentum az építéséről nincs. A gótikus épület szentélye egyenes záródású, melyet kőből készült dongás boltozattal fedtek be. A templom hajójának eredetileg is lapos mennyezete lehetett, tornya valószínűleg nem volt, a mostanit 1796-ban építették.

Forrás: MTI


Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu

URL to article: https://www.explorerworld.hu/2012/05/22/kriptat-es-sirokat-talaltak-a-vilonyai-templom-alatt/

URLs in this post:

[1] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/05/galery_image.jpg

[2] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/05/11214_vilonya1.jpg

Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.