- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -

Történelmi Várjátékok Füleken

Posted By The Explorer On 2012-06-17 @ 10:52 In Éld át! | No Comments

A XIII. Füleki Várjátékokat rendezik meg június 23-24-én; az előzetes jelentkezések alapján mintegy száz íjász méri össze erejét a szlovákiai vár romjai között, de bajvívókat is láthat a közönség.

A Koháry Polgári Társulás által szervezett program szombaton nemzetközi történelmi íjászversennyel kezdődik, ennek során a “Nógrád íjásza” címért és a “Füleki vár védője” rangért versenyeznek a résztvevők. Az íjászok négy kategóriában, magyar, klasszikus angol, vadászreflex és csigás íjakkal mérik össze erejüket – mondta Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója.

Június 23-án este a szentmise után emlékkoncert lesz a római katolikus templomban II. Koháry István, az utolsó füleki várkapitány halálának 281. évfordulója alkalmából.

[1]

Másnap a Várfelső utcán kézművesek állítják fel sátraikat, és 10 órakor kezdetét veszi a gyermekprogram: fellépnek bohócok, lesznek játékok és gladiátoriskola, versenyek, bábszínház, íjászat, lovaglás, kézzel hajtott körhinta.

A várjátékok kísérőprogramjai közé tartozik a történelmi és palóc ételek fesztiválja, amelyen a vendégek megkóstolhatják a töltött káposztát, a babgulyást, a tócsnit, a macsánkát, a sült kolbászt és az oldalast is.

A június 24-i vasárnap délutáni programban szlovákiai és magyarországi bajvívó hagyományőrző csoportok lépnek a közönség elé. Megközelítőleg ötven szereplő próbálja beavatni a nézőket a vívás rejtelmeibe a gladiátorok korától egészen a középkori lovagok harcművészetéig.

A program leglátványosabb részének ígérkezik a IX. század harci tudományát felvonultató lovasíjász bemutató és egy valódi lovagi torna. A harcosok fegyverei mellett ágyúlövések és solymászbemutató színesíti a műsort.

Forrás: MTI
Főkép: Schnelczer Zoltán 

Kapcsolódó cikkeink:
Egy négyezer éves sírkamra még tud újat mutatni
Új katonák a híres agyaghadseregben [2]
Merenptah fáraó sztéléjét kísérelték meg ellopni Asszuán közelében [3]
Középkori vámpírcsontvázakat tártak fel Bulgáriában [4]


Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu

URL to article: https://www.explorerworld.hu/2012/06/17/tortenelmi-varjatekok-fuleken/

URLs in this post:

[1] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/06/9406d.jpg

[2] Új katonák a híres agyaghadseregben: http://explorerworld.hu/2012/06/12/uj-katonak-a-hires-agyaghadseregben/

[3] Merenptah fáraó sztéléjét kísérelték meg ellopni Asszuán közelében: http://explorerworld.hu/2012/06/10/merenptah-farao-sztelejet-kisereltek-meg-ellopni-asszuan-kozeleben/

[4] Középkori vámpírcsontvázakat tártak fel Bulgáriában: http://explorerworld.hu/2012/06/07/kozepkori-vampircsontvazakat-tartak-fel-bulgariaban/

Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.