- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -

Minisztériumi segítséggel folytatódhat a vilonyai ásatás

Posted By The Explorer On 2012-08-04 @ 10:03 In History | No Comments

Folytatódhat a vilonyai templomnál megkezdett régészeti feltárás a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) támogatásának köszönhetően – tájékoztatta az MTI-t Bikádi László református lelkész szerdán.

Hozzátette: a KIM több mint 600 ezer forintos támogatása már meg is érkezett, így az ásatást kéthavi szünet után szerdától folytatják a régészek.

A vilonyai Árpád-kori templom fala tavasszal omlott be, ekkor tárult fel az üregben egy alagút, amelyet a helybéliek elkezdtek kiásni, majd a feltárást a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum szakemberei folytatták.

[1]

A templom északi falával párhuzamosan találtak egy falat, hasonlót, mint az épületé, valamint a templom szentélye mellett is ilyen falakra bukkantak. Ez azt jelenti, hogy a vilonyai templomot még nem sokkal építését követően, vagy a későbbi századok során, de valószínűleg bővítették – állapította meg május végén a feltárást vezető Pintér László.

Ebben a bővítményben került elő egy kripta, amely teljesen ki van rabolva, sőt az egyik templomfelújításkor meszesgödörként használták, erről tanúskodik, hogy a falán vastagon áll a mész – tette hozzá akkor a régész, aki szerint a kriptában található anyagok és az építés módja alapján “nagyon korainak” vélhető a lelet, feltehetően a középkorban építették.

Pintér László szeretné, ha kibonthatnák a templomon kívüli falakat is, hogy választ kapjanak arra, milyen célt szolgáltak.

[2]

A vilonyai Árpád-kori református templom a 13. században épült, írásos dokumentum az építéséről nincs. A gótikus épület szentélye egyenes záródású, melyet kőből készült dongás boltozattal fedtek be. A templom hajójának eredetileg is lapos mennyezete lehetett, tornya valószínűleg nem volt, a mostanit 1796-ban építették.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek:
Kriptát és sírokat találtak a vilonyai templom alatt [3]
18. századi temetőt tárnak fel a Tihanyi-félszigeten [4]
Ókori rontások szövegére derült fény [5]


Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu

URL to article: https://www.explorerworld.hu/2012/08/04/miniszteriumi-segitseggel-folytatodhat-a-vilonyai-asatas/

URLs in this post:

[1] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/08/02310.jpg

[2] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/08/galery_image.jpg

[3] Kriptát és sírokat találtak a vilonyai templom alatt: http://explorerworld.hu/2012/05/22/kriptat-es-sirokat-talaltak-a-vilonyai-templom-alatt/

[4] 18. századi temetőt tárnak fel a Tihanyi-félszigeten: http://explorerworld.hu/2012/06/06/18-szazadi-temetot-tarnak-fel-a-tihanyi-felszigeten/

[5] Ókori rontások szövegére derült fény: http://explorerworld.hu/2012/05/25/okori-rontasok-szovegere-derult-feny/

Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.