- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -

A mesés Genf vonzásában

Posted By Szatmári Zoltán On 2013-05-28 @ 08:04 In Ismerd meg! | No Comments

A csodálatos fekvésű Genf Svájc második legnagyobb lélekszámú városa, amely egyben Genf kanton fővárosa is. Kellemes fekvését mesés környezetének, a Genfi-tónak és a Rhone folyónak köszönheti. A város magával ragadó, báján sokat emel a tópart, a kikötőkben himbálózó hajócskák, a sétányok, varázslatos utcácskák, gyönyörű parkok, és természetesen az óváros ódon hangulata.

[1]

Egy kis történelem

Genf az ókorban egy kelta törzs megerősített határvárosa volt Genava néven. Népszerűsége igen régi időkre tekint vissza, hiszen a krónikák szerint Julius Caesar is járt erre a gall háború idején. A város 443-ban a népvándorlás során a burgundiak fővárosa lett, majd 534-ben a frank birodalomhoz csatolták, a középkorban viszont már a genfi püspökök uralták. A polgárság folyamatos elkeseredettsége jelentős mértékben hozzájárult a reformáció térhódításához. Kálvin János 1536-ban jött először a városba, ekkor kiáltották ki a város függetlenségét.

Ez óriási lendületet adott a város fejlődésének, ami gyakorlatilag azóta is tart. Többek között ennek is köszönhető, hogy az alpesi ország e csodás városa számos ENSZ szervezet és más nemzetközi szervezet székhelyéül is szolgál.

[2]

Túrák a város környékén

 Aki Genfben jár és ideje engedi, nem csak a várost érdemes megtekinteni, hanem környékét is, hiszen számos kiváló túraútvonal várja az idelátogatót. A Genfi-tavat körülölelő csodálatos hegyek mágnesként vonzzák a túrázás, trekkingezés kedvelőit. A vállalkozó szelleműek meghódíthatják a Les Diableretst, a lustábbak viszont felvonóval is elérhetik ugyanezt a célt. De tehetünk kisebb nagyobb lélegzetvételű kirándulásokat a közeli  Mt.Saleve-on is. Aki pedig a mounten bike-ot kedveli, annak sem kell unatkoznia, mert arra is kínálnak bőven lehetőséget a Genf körüli hegyek.

[3]

Színes programok forgatagában

Genf és környéke izgalmas úti cél, amely színes programokkal várja az odalátogatókat. Genfet gyakran nevezik a ” a parkok városának ” ami annak köszönhető, hogy a város területének több mint egynegyedét csodálatos parkok „uralják”. A legtöbb parkból lenyűgöző kilátás nyílik a környező hegyekre. Számos parkban kedvünkre hódolhatunk több népszerű sportnak is, elég csak a görkorcsolyát vagy a petanque-ot említeni.

Genf egyik legnépszerűbb látványossága a virágóra, amely a Jardin d’Anglais bejárata mellett látható. A genfi óragyártást szimbolizáló virágóra különböző színekben pompázik a város szívében.  A város életében egyébként is régóta központi szerepet játszik a virág, hiszen hosszú évekre visszamenően, minden évben megrendezik a rózsakiállítást, amely rengeteg érdeklődőt vonz.
Genf másik igen népszerű látványossága a 137 méter magas szökőkútja, amely a Genfi-tó északi partjáról különleges látványt nyújt a várost körülölelő hegyekkel.

Aki szereti a szélben dagadó vitorlák látványát, annak nem érdemes kihagyni Európa legnagyobb vitorlásversenyét a Genfi-tavon.

A város nyári forgatagában felejthetetlen élményt nyújt a plázs semmi máshoz nem fogható hangulata: baráti társaságok, családok, szerelmespárok, kávéznak, reggeliznek, sétálgatnak, beszélgetnek, vagy éppen kocognak a tóparton. Jó ennek a színes kavalkádnak aktív részese lenni!

Városi praktikák

Genfben komoly gondot jelent a parkolás és a fizetős helyek meglehetősen drágák, illetve időtúllépés vagy a parkoló díj elmaradása esetén kíméletlenül büntetnek… A tömegközlekedés viszont kifogástalanul szervezett, de aki nem rest, az biciklire is ülhet.  Igazi, élhető, „gyermekbarát” európai város, amely számos, igényesen kialakított játszótérrel is rendelkezik.

Játssz velünk!

Nyereményjáték [4]

Kérdés:

Hány járatot indít a WIZZ AIR Genfből? [4]
[5]

Képek: archív

 


Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu

URL to article: https://www.explorerworld.hu/2013/05/28/a-meses-genf-vonzasaban/

URLs in this post:

[1] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/genf1.jpg

[2] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/gn1.jpg

[3] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/Genf.jpg

[4] Nyereményjáték: http://www.wizzair.hu

[5] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/Plane_Logo_Web_Portrait.jpg

Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.