- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -

Levendulahetek Pannonhalmán

Posted By The Explorer On 2013-06-30 @ 08:34 In Ismerd meg! | No Comments

Pannonhalmának több olvasata van; ha Győr felől jövünk, először a könyvtár – a tudomány – ötlik a szemünkbe, ha a Bakony felől, akkor a pedagógia, az iskola jelenik meg, ha pedig a legcsendesebb oldalról, a kertek felől nézünk rá, akkor azt látjuk, hogy a természethez, Isten csodájához közel vagyunk – mondta a csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatón Várszegi Asztrik főapát, aki ezután Borkai Zsolt győri polgármester társaságában sarlót ragadott, és aratott egy keveset a termésből.

[1]
Veiland László, az apátság marketingigazgatója az MTI-nek elmondta: a harmadik alkalommal megrendezett eseménysorozat tavaly nyerte el fél évtizedre a Nyugat-Dunántúl kiemelt turisztikai programjainak járó minősítést.
A pénteki nyitónapon az Arrabona Együttes, két héttel később, a záráskor a Besh O Drom lép fel; a közbenső hétvégén azért nem lesz koncert, mert akkor az apátság levendulatermesztői és -feldolgozói a Győrkőcfesztiválon mutatják be mesterségüket. Ebben az időszakban ingyenesek a délután egy órakor induló bemutatóik a lepárló, a teaház, a nyolchektáros gyógynövénykert vagy az abból öt és fél hektárt elfoglaló levendulaültetvény iránt érdeklődők számára.
[2]
Július 13-án nyilvános levendulaszüret színesíti a programot; ekkor egy órányi termésszedés után a felhasználás fortélyaival is megismerkedhetnek a vendégek. Az apátság Viator étterme is különleges menüvel várja a közönséget; minden fogásba belecsempészik valahogy a lila növényt – mondta el Veiland László, példaként említve a levendulás kacsamellel tálalt kovászosuborka-levest. (MTI)

képek: archív


Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu

URL to article: https://www.explorerworld.hu/2013/06/30/levendulahetek-pannonhalman/

URLs in this post:

[1] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/06/pan3.jpg

[2] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/06/pal2.jpg

Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.