- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -

“Felgyorsult” a Curiosity marsjáró

Posted By The Explorer On 2013-07-28 @ 06:04 In Föld | No Comments

Az élet jeleit kutató rover korábbi egy nap alatt megtett csúcsteljesítménye 49 méter volt.
A viszonylag gyors haladást az tette lehetővé, hogy a jármű egy magaslatról indult, és kamerái pontos képet nyújtottak a körülötte levő sziklák méretéről, így a marsjárót irányító szakemberek biztosra mehettek – értékelte a vasárnapi távot a jármű tervezője, Paolo Bellutta.

[1]
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pasadenai sugárhajtómű laboratóriumának munkatársa elmondta, hogy a Curiosity kamerarendszerének hála egészen távolra lehet látni, ugyanakkor éppen a marsjáró útjába esett egy világosan nem kivehető terület, így inkább egy másik ösvényt kerestek a továbbhaladáshoz.
Az űrmisszió irányítói szerint a rover, amely Marsra érkezése óta kicsit több, mint egy kilométert (keddig összesen 1230 métert) araszolt előre, a következő hetekben egyre hosszabb és hosszabb utakat fog megtenni – olvasható a space.com honlapon szerdán megjelent közleményben.

[2]
Az autó méretű Curiosity az 5,5 kilométer magasba nyúló Aeolis-hegy felé közelít. A hegy lábánál kijelölt célponttól most 8 kilométerre van az űrjármű. A szakemberek úgy vélik, egy évbe telhet, amíg a rover odaér. Nincs szoros menetrend, semmi sem sürgeti a tudósokat, ezért szeretnének minél több, a marsjáró útjába eső érdekes kőzetet megvizsgálni. A Curiosity csúcssebessége óránként 0,14 kilométer.
A marsjáró korábbi kőzetvizsgálatai már igazolták, hogy sok milliárd évvel ezelőtt megvoltak az élet feltételei a vörös bolygón. (MTI)

Képek: NASA


Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu

URL to article: https://www.explorerworld.hu/2013/07/28/felgyorsult-a-curiosity-marsjaro/

URLs in this post:

[1] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/07/593496main_pia14840_full.jpg

[2] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/07/603006main_Curiosity_lg.jpg

Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.