Legendás hajók, rejtélyes hajólegendák

A hajózás majd egyidős az emberi civilizáció kialakulásával. A szárazföldtől azonban oly annyira különböző óceánok mind a régmúltban, mind pedig napjainkban állandó kihívást jelentettek és jelentenek a végtelen vizekre kimerészkedő ember számára. Ezért talán nem véletlen, hogy nemcsak a felfedezetlen mélységeket, hanem a hajózás történetét is át meg átszövik a megválaszolatlan rejtélyek. Sorozatunkban néhány olyan hajó történetét vesszük szemügyre, amelyek létével, eltűnésével, vagy tragédiájával kapcsolatosan még ma sem rendelkezünk megnyugtató válaszokkal.

2. rész  Egy máig titokzatos eltűnés : A Mary Celeste rejtélye

1872. november 7-én, amikor egy jelentéktelen vitorlás, a Mary Celeste kifutott New Yorkból, még senki sem tudhatta, hogy eseménytelennek ígérkező útja a hajózás történetének egyik legvitatottabb rejtélyéhez fog vezetni. A gőzgépek térhódítása ellenére, a 19. század közepén még a vitorlások vitték a prímet a tengeri kereskedelemben. A kor két legnépszerűbb hajótípusa, az első generációs lapátkerekes gőzhajókat fölényes sebességével legyőző klipper, valamint a hagyományos, jó tengerjáró képességekkel rendelkező briggek mellett, a szerényebb anyagi körülményekkel rendelkező hajózási társaságok elsősorban a tengerek kisebb igáslovait, a viszonylag olcsó brigantinokat részesítették előnybe.  

A 19. század közepén – fölényes sebessége miatt – a korabeli gőzösöknél sokkal gyorsabb klipper volt a tengeri kereskedelem legfontosabb hajótípusa

Az 1861-ben Új-Skóciában (Kanada) vízrebocsátott Mary Celeste is ez utóbbi, kétárbocos típust képviselte. A hajóregiszterbe eredetileg „Amazon” néven bejegyzett vitorlást az új tulajdonosa keresztelte át Mary Celeste-re, 1868-ban.  A sok évszázados tengerészbabona szerint rossz ómen, ha egy hajó eredetei nevét megváltoztatják…

A Mary Celste egykorú fametszeten

Rövid pályafutása alatt a hajó gyakran cserélt gazdát. Utolsó tulajdonosa egy Main államban bejegyzett négyfős konzorcium volt, amely 1872-ben vásárolta meg a vitorlást.  Természetesen, ne gondoljunk valami jelentős nagyvállalatra, a négyfős társaságnak ugyanis ez volt az egyetlen hajója. Viszont az egyik tulajdonos, Benjamin Spooner Briggs gyakorlott hajóskapitány volt, így önként adódott, hogy az újonnan megvásárolt hajó parancsnokságát reá bízzák. Utolsó útja előtt a Mary Celeste-t korszerűsítették, megnövelték a rakterét, és megerősítették a szerkezetét. Briggs kapitány a parancsnoksága alatt álló hajó első útjára gondosan válogatta ki a személyzetet is.

Benjamin Spooner Briggs tapasztalt, megfontolt tengerészkapitány volt

A hajó első tisztje, Mr. Richardson, fiatal kora ellenére tehetséges és gyakorlott tengerész volt, de ugyanez mondható el a 12 fős személyzet többi tagjáról is.  A 31 méter hosszú és 200 bruttó regiszter tonnás Mary Celeste nem volt valami méretes hajó, de jó tengerjáró képességekkel rendelkezett. A személyzet fokozottan gondos kiválasztásában az is szerepet játszhatott, hogy az új tulajdonos zászlaja alatt hajózó vitorlás első útjára, Briggs kapitány a feleségét és leánygyermekét is magával kívánta vinni. Briggs régi tengerészdinasztia sarja volt. Apja, valamint két bátyja szintén kapitányként szolgáltak. A Briggs famíliát ismerő hajósoknak azonban az volt a meggyőződése, hogy átok ül a családon, és baljós dolog az egyedüliként életben maradt Benjamin S. Briggs alatt szolgálni… (Briggs Oliver nevű bátyja a hajójával együtt nyomtalanul eltűnt a tengeren, a másik testvérével egyik útján sárgaláz végzett, a húga szintén hajókatasztrófában veszett oda, míg az idősebb Briggs kapitányt villám sújtotta halálra.) 1872 november 4-én végeztek a berakodással, és csak a kedvező szélre vártak, hogy kifuthassanak.

Briggs kapitány felsége és kislánya, akiket magával vitt a Mary Celeste első útján, és akiknek vele együtt rejtélyesen nyoma veszett

A sors furcsa fintora, hogy a kifutásra várakozva, Briggs összefutott régi cimborájával, Morehouse kapitánnyal, aki a „Dei Gratia” (Isten kegyelme) nevű brigg parancsnoka volt. A kikötői söntésben történt poharazgatás közben derült csak ki, hogy a Mary Celeste-hez hasonlóan, Morehouse hajója, a Dei Gratia is a Földközi-tengerre készül… November 7-én, amikor feltámadt a szél, a Mary Celeste kibontotta vitorláit, és keltnek vette az irányt a végtelen Atlanti-óceánon. Senki sem sejthette, hogy a horizonton lassan eltűnő vitorlás fedélzetén tartózkodó embereket soha többé nem fogják látni…

A Mary Celeste kedvező időjárási körülmények között vágott neki az Atlanti-óceánnak

Morehouse vitorlása négy nappal később, november 11-én szedte fel a horgonyt, és szép időben vágott neki a nyugodt óceánnak.  Huszonnégy napig tartó eseménytelen hajózás után, 1872. december 5-én, a Dei Gratia szolgálatos matróza hajót jelzett. Morehouse kapitány a kormányállásba sietett, majd látcsövével kémlelve az ismeretlen hajót, a vitorlázatából megállapította, hogy a távolban, egy briggszkúner táncol a hullámok hátán. Ahogy a vitorlás közelébe értek, azonnal felismerték, hogy az ismeretlen hajó a Mary Celeste.

Morehouse kapitány látcsövével a furcsa, kísérteties vitorlást vizsgálja

Megmagyarázhatatlannak tűnt a négy nappal korábban elindult hajó beérése, hiszen a Dei Gratia semmivel sem volt gyorsabb vitorlás, mint a Mary Celeste… Morehouse, miközben látcsövével a látszólag néptelen fedélzetet tanulmányozta, magában azon morfondírozott, hogy vajon mi kényszeríthette jelentős sebességvesztésre Briggs hajóját? Talán viharba kerültek? Ez nem tűnt túl valószínűnek, hiszen a két hajó majdnem ugyanazon az útvonalon haladt Gibraltár felé, és útjuk során Morehouse kapitány nem tapasztalt elvonuló viharra utaló jeleket. Szintén nagyon furcsának tűnt, hogy a Mary Celeste árbocain túl kevés a kibontott vitorla. A tengerésztisztek azt is megütközéssel konstatálták, hogy a haladás szempontjából legfontosabb, és a második árbocon feszülő nagyvitorlát bevonták, és gondosan összetekerve a vitorlarúdhoz kötötték. További furcsaságot is megfigyeltek: a derék és tarcsvitorlára csökkentett vitorlázat ún. jobbszelesre (jobb felől fújó szélirányra) míg az orrvitorla balszelesre volt rögzítve. Emiatt a hajó gyakorlatilag körbe-körbe bukdácsolt…

Noha a szélviszonyok kedvezőek voltak, a Mary Celeste rendellenesen behúzott vitorlákkal bukdácsolt a hullámokon

Morehouse gondosan feljegyezte a hajónaplóba a Mary Celeste felbukkanásának koordinátáit; a magányos brigantint az északi szélesség 38. fokának 20. percénél, illetve a nyugati hosszúság 17. fok 15. percénél fedezték fel, az európai partoktól mintegy 600 tengeri mérföld (hozzávetőleg 1.100 kilométeres) távolságra. A legénység ekkor még nem tudhatta, hogy a hajózás történetének az egyik legnagyobb rejtélyével hozta össze őket a sors.  Amikor a Dei Gratia az elhagyott Mary Celeste mellé siklott, kísérteties csend fogadta a hajókorlát mellett összeverődött tengerészeket. Morhouse kapitány rosszat sejtett. Amikor többszöri átkiáltás ellenére sem tapasztaltak életjeleket az elhagyottan dülöngélő vitorláson, Morhouse megbízta az első tisztjét, a kanadai-francia Olivier Deveau-t hogy néhány matrózzal együtt menjen át a hajóra, és nyomozza ki, hogy mi történhetett a személyzettel.   Minden evezőcsapással egyre magasabbra nőtt  Deveau és matrózai feje felett a komor csendbe burkolózó  Mary Celeste oldala… A fedélzetre lépők mindent érintetlenül találtak a hajón. Szemlátomást úgy tűnt, hogy a kapitány és az elsőtiszt kajütjében az ágyakon nemrég még aludtak… Meglelik a hajónaplót is, az utolsó bejegyzés november 24-én kelt, de a naplóban nincs semmiféle utalás bármilyen rendkívüli eseményre.  A fenékrészben majd egy méter magasan áll a víz, de nincs lék, a szivattyúk a helyükön, és az összes működőképes.

Amikor Deveau elsőtiszt matrózaival a kísérteties vitorlás felé evezett, egyre komorabban magasodott föléjük az elhagyatott Mary Celeste oldala

Deveau-t meglepi a mindenhol tapasztalható nyirkosság. Valamennyi hajóablakot és világítónyílást nyitva találnak, márpedig közeledő vihar esetén, az első intézkedések egyike ezek gondos lezárása… Az orrban lévő raktér súlyos zárófedelét valami ismeretlen, hihetetlen erő tépte ki a masszív vasalatokból, és pár méterrel hátrébb lökte. A kabinokban érintetlenül találják a matrózok összes olyan személyes holmiját, amelyet a hajó elhagyása esetén is magukkal visznek a tengerészek… Az alapvető ácsszerszámok, a térképek, de még a dohány és a matrózok pipái is az asztalokon hevernek, márpedig hajótörés esetén mindezekre nagy szüksége lehet a menekülőknek.  Véres eseményre utaló nyomokat sem találnak. Egyszerűen nincs semmiféle épeszű magyarázata, hogy miért, milyen okból hagyhatta el a személyzet az épségben lévő hajót az óceán közepén. Márpedig a mentőcsónak hiányzik, tehát bizonyos, hogy mindenki távozott a Mary Celeste fedélzetéről. Kizárják a kalóztámadás lehetőségét is, hiszen a rakomány érintetlen, sőt, a kabinokban jelentős mennyiségű készpénzre bukkannak… Deveau és Wright, a másodtiszt további furcsa felfedezést tesznek; a kapitányi kajütben stabilan álló nagy ingaóra összes mutatója hiányzik…

Mindmáig nincs elfogadható magyarázat a Mary Celeste személyzetének eltűnésére

Mivel nincs semmiféle ésszerű magyarázat a személyzet eltűnésére, ugyanakkor a Mary Celeste teljesen ép és a rakománya is hiánytalan, Morehouse kapitány visszaküldi az első tisztet és néhány tengerészt a vitorlásra, akik 8 napos hajózás után, december 13-án sikeresen be is futnak Gibraltár kikötőjébe.  Miután a Mary Celeste kikötött, az Admiralitás azonnal vizsgálatot rendelt el. A hosszúra nyúlt eljárásban először a biztosítási csalás gyanúja vetődött fel. Ennek azonban ellentmondott, hogy a hajó a teljes rakományával együtt megkerült, és Morehouse kapitány átadta azt a hatóságoknak. Vizsgálták annak a lehetőségét is, hogy a Mary Celeste legénysége esetleg fellázadt, megölte a kapitányt és a tiszteket, majd elhagyta a hajót. Csakhogy sem erőszakos cselekményre, sem pedig a vélt lázadás lehetséges motívumaira nem találtak elfogadható magyarázatot. 

A Mary Celeste személyzetének rejtélyes eltűnése, úgy tűnik, hogy a tenger örökre megfejtethetetlen egyik titka marad

 Ha mégis lázadás történt volna a hajón, úgy megválaszolatlan maradt az a kérdés, hogy a zendülők miért hagyták hátra a pénzüket, és összes személyes holmijukat, illetve miért szálltak csónakba térképek és alapvető navigációs eszközök nélkül, veszélyes távolságra a partoktól? Miután egyik kérdésre sem született elfogadható magyarázat, a vizsgálatot – eredmény hiányában- lezárták. Hogy mi is történhetett a Mary Celeste fedélzetén, hová tűnt, és mi lett a személyzet sorsa, az a tenger talán örökre felderítetlen, számos rejtélyeinek egyike marad…

(Folytatjuk)