George H. Burgess, az International Shark Attack File (ISAF;Nemzetközi Cápatámadási Adatbank) vezető kurátora jegyzi azt a jelentést, amelyet a Floridai Természettudományi Múzeum cápakutatási projektje tett közzé a világon 2011-ben bekövetkezett cápatámadásokról. Az összesített adatok szerint 2011-ben összesen 125 dokumentált eset történt, amelyből 75 incidens ún. nem provokált, míg 50 további agresszió pedig provokált támadás volt. A cápatámadásokon belül azokat az incidenseket tekintjük nem provokált attaknak, amelyeknél nem mutatható ki közvetlen okozati összefüggés az állat támadó magatartása és az áldozat viselkedése között. A provokált támadások olyan incidensek, ahol valamilyen jól azonosítható emberi magatartás idézi elő az agressziót. A provokált támadásokra tipikus példák a halászhálóba vagy horogra akadt cápák kiemelése közben bekövetkezett harapások, a szigonypuskával vadászó búvárokat – az elejtett vérző, illetve vergődő zsákmány miatt – ért cápaharapások, vagy például egyes területtartó fajoknál az állat felségterületére történő behatolás, illetve a cápák zaklatása. Számos további olyan, potenciálisan agressziót kiváltható magatartást ismerünk, amelyről az áldozatok még csak nem is sejtik, hogy azzal provokálhatják a cápákat. Ilyen viselkedés lehet a víz intenzív paskolása, a rúgkapálás, az erőteljes tempózás, vagy magányos kiúszás a nyílt vízre. De ugyancsak kevésbé ismert további porovokáló tényező lehet például a vízbe vizelés, élénk, rikító színű fürdő vagy búvárruha, valamint csillogó tárgyak, ékszerek viselése. Egy-egy potenciális cápatámadást elősegítő tényezővé válhat a zavaros vizű kikötők, folyótorkolatok, valamint a halászhajók vagy horgászcsónakok körüli úszkálás, de a napszaki tényezők is szerepet játszhatnak. (Általában a reggeli, illetve késő délutáni órákban a legnagyobb bizonyos, az emberre nézve potenciálisan veszélyes cápafajok aktivitása.)
A 2011-ben regisztrált 75 nem provokált incidens egyébként kevesebb, mint az ezt megelőző évben dokumentált 81 hasonló típusú eset. A 125 cápatámadásból 13 nem ember, hanem vízi járművek, jellemzően kisebb csónakok ellen irányult, és 3 ún. “post mortem” cápaharapást azonosítottak, amikor a harapás a vízbe már holtan került emberek testét érte.2011-ben a cápatámadások közül összesen 12 végződött halálos eredménnyel. Az elmúlt év fatalitási rátája magasabb, mint az ezt megelőző évek (2001 és 2011 között ) 4,2 eset/év arányszáma. Meg jegyezzük azonban, hogy a statisztikai kimutatások szerint -a közvélekedéssel ellentétben -, a halálos kimenetelű cápatámadások az állat által ember ellen elkövetett agressziók legvégén kullognak. Az évente bekövetkezett 5-10 halálos kimenetelű cápatámadással szemben egyedül Indiában minden évben átlag 50.000-en vesztik életüket kígyómarás miatt, a világon pedig 20.000-en kutyatámadás, és átlagosan 5000-en méhcsípés következtében. Utoljára 1993-ban volt a cápatámadásoknak annyi halálos áldozata, mint a tavalyi évben.
Ha a vízi elfoglaltságok szerint vizsgáljuk az egyes csoportokhoz tartozó áldozatok arányát, nem tapasztalunk szignifikáns változást az elmúlt évtized hasonló adataihoz képest. 2011-ben is 60%-os aránnyal a szörfösök alkották a legnépesebb áldozati csoportot. A támadások 35%-a érte a fürdőzőket, további 5%-a pedig a búvárokat. A szörfösöket ért támadások túlnyomó többsége ún. prédatévesztéses incidens. Számos olyan rendkívül népszerű szörfparadicsomot találhatunk Ausztrália, az Egyesült Államok vagy a Dél-Afrikai Köztársaság területén, ahol a közelben lévő fóka kolóniák miatt, gyakoribbak lehetnek a nagytestű cápák, így elsősorban a fokozott kockázatot jelentő nagy fehércápa (Carcharodon carcharias). Ezeken a vidékeken pedig a nagy fehér operációs területe – a hullámtörés zónája – azonos a szörfösök által használt területtel. Az erős hullámzás által felkavart hordalékos vízban, az alacsony látótávolság miatt, a nagy fehér gyakran összetéveszti a szörfös sziluettjét az egyik kedvelt prédája, a medve vagy oroszlánfókák sziluettjével. A prédatévesztéses támadásoknál a cápa általában csak egyszer harap, és miután a harapással meggyőződik a tévedéséről, otthagyja az áldozatát.
A statisztikák továbbra is azt mutatják, hogy a legtöbb támadás három fajhoz, az előzőekben már említett nagy fehér cápákhoz, illetve a tigris (Galeocerdo cuvier) és a trópusi tengerpartok sekély vizeiben különösen gyakori bikacápához (Carcharhinus leucas) fűződik. A 2011-ben bekövetkezett halálos kimenetelű cápatámadások közül a legtöbb, 3 eset Ausztráliában, további 2-2 incidens a Dél-Afrikai Köztársaságban, a Seychelles-szigeteken és Reunionon, 1-1 támadás pedig Kenyában, Új-Kaledóniában illetve Costa Ricában történt.
Az évente bekövetkezett néhány tucat cápatámadással szembe állítható az ipari szintű uszonyhalászat miatt elpusztított, és szintén éves átlagban legyilkolt 50-60 millió cápa. A kíméletlen túlhalászás miatt az elmúlt két évtizedben egyes cápafajok már a kihalás szélére kerültek, újfent bebizonyítva, hogy a Föld legveszedelmesebb ragadozója a Homo sapiens.
