Húsvéti programok a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban

Két madárvédelmi programmal várja a látogatókat a húsvéti hétvégén a Fertő-Hanság Nemzeti Park.

Szombaton tíz órakor kezdődik a sarródi Kócsagvárban a Szemtől szemben ragadozó madarainkkal című interaktív előadás, amelynek keretében a Magyarországon előforduló éjjeli és nappali ragadozó madarak viselkedésébe, táplálkozásába, előfordulásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. A másfél órás program különlegessége, hogy testközelben, rácsok nélkül lehet majd megcsodálni egy élő pusztai sast és egy gyöngybaglyot.

Húsvét hétfőn a Fertő-tó szikes tavainak madárvilágát bemutató kétórás túra indul tíz órakor a Sarród és Fertőújlak között fekvő Hanság-főcsatorna parkolójából. Ilyenkor a legváltozatosabb az itt megfigyelhető madárvilág, hiszen a fészkelő fajok zöme már megérkezett, az északabbra költő fajok vonulása ugyanakkor még intenzíven zajlik, például az elmúlt időben egyre nagyobb számban megjelenő darvaké.

A vízimadarak nagy része már nászruhában pompázik, ami tovább színesíti a látogatók elé táruló képet. Számítani lehet többek közt a kanalas récék, a böjti récék, a csörgő récék, a gulipánok és a bíbicek jelenlétére. A nyári ludak már lerakták tojásaikat, egy kis szerencsével akár már kislibákat vezető párokat is meg lehet majd figyelni. A maradéktalan élményhez szükséges távcsövet (spektívet) a nemzeti park biztosítja.

Mindkét programra előzetes bejelentkezés szükséges a 06 99 537 520 vagy a 06 30 39 66 965 telefonszámokon. A részvételi díj mindkét esetben 1000 Ft/fő, ugyanakkor a szombati előadáson a 14, míg a hétfői kiránduláson a 10 év alatti gyermekek számára ingyenes a részvétel.

Forrás: MTI
Nyitókép: hegyko.hu 

Kapcsolódó cikkek:
Húsvéti fesztivál Hollókőn
Nyit a falumúzeum Nyíregyháza-Sóstófürdőn
A világ Gannái és Döbröntéje