Tevecsikók születtek a miskolci állatkertben

Négy nap eltéréssel jöttek a világra a Miskolci Állatkert és Kultúrpark legújabb kedvencei: Kumisz és Küdür, a két ifjú tevecsikó.

Mindkét anya gondosan neveli saját utódát, és a csikók napról-napra látványosan fejlődnek.

A miskolci állatkert tevecsődöre, Kalifa mellé három évvel ezelőtt költözött be a két fiatal kanca: a Nyíregyházáról érkezett Lívia és az Ostravából érkezett Kobi. Azóta született ugyan már egy csikó, de nem nevelkedett fel.

Először Kobi hozta világra csikóját. A fehér szőrzetű kancacsikó május végén látta meg a napvilágot. A gondozók – a csikó fehér színezetére való tekintettel – Kumisznak nevezték el az állatot.

Féltestvére, az apjához hasonlóan világosszürke színezetű kis csődör június elején született. Világrajövetele után egy órával már lábra állt, ezért kapta a Küdür nevet, amely mongol nyelven “erőset” jelent.

A csikók életük első két hetében sokat nőttek, ám mintegy 30 kilogrammos súlyukkal, hosszú, vékony lábaikkal és aprócska púpjaikkal még mindig jóval elmaradnak a felnőttek méretétől. Ha megnőnek, a kanca tömege a 400-500 kilogrammot, míg a csődöré akár a 700 kilónyit is elérheti.

A kétpúpú teve (Camelus bactrianus) Ázsiában mind a mai napig széles körben elterjedt háziállat, elsősorban kivételes alkalmazkodóképessége és jó teherbírása miatt. A csikók mintegy 13 hónapos vemhesség után jönnek a világra. Habár fejletten születnek, és gyorsan nőnek, mégis csaknem másfél éves korukig szopnak. Születésükkor púpjuk még csak egy apró dudor a hátukon, később azonban kialakul ez a zsírraktár, amelynek segítségével napokig bírják étlen-szomjan.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek:
Arafióka-etetés
Ázsiai vadlovak születtek a Hortobágyon
Újabb kispanda került a veszprémi állatkertbe
Miskolcon él a világ legidősebb Mayotte-makija